Örömmel is lehet ügyet intézni

Gyakorlatilag bármit teszünk az életben ÜGYFELEK vagyunk, csak adott esetben a pult nem ugyanazon oldalán állunk. Miért kellene ellenfélnek lennünk, amikor a célunk közös: elégedett legyen minden érintett; nevezzük eladónak, vevőnek, szolgáltatónak, fogyasztónak, ügyfélnek vagy akár partnernek?

Clientcoach Partner Press feliratkozás

További tartalmakat itt találsz:

Blogok, amiket én is olvasok:

Zöld Elefánt Étterem

2014.07.14. 11:29 :: Clientcoach

Korábban, amikor Zalaapáti felé jártunk a férjemmel, oda-vissza megállapítottuk, hogy ide egyszer eljövünk, mert mindig sok autó állt az étterem előtt.

Most ismét útba esett, így beugrottunk vacsorázni.

A Zöld Elefánt arról is híres, hogy az étlapján rendkívül gazdag választék van marha ételekből, s a korábbi tapasztalataink szerint nagyon jól is készítik el, így a siker biztos volt.

A férjem két tinédzser lánya is velünk volt, így az egyetlen férfi pincér külön figyelmet szentelt nekünk. Node kezdjük az elején.

Megérkeztünk, a hely egyik tulaja, egy idősebb hölgy, már az ajtótól kísért minket a megfelelő, árnyékos helyre. Azonnal küldte is a pincért, aki hozta az étlapot, egyúttal meg is rendeltük az italokat. 

A sok szuper Angus steak közül nehéz volt a választás, de a pincér fiatalember készséggel állt a rendelkezésünkre. Sőt, külön felhívta a figyelmet arra, hogy az adott mártás nagyon csípős, és helyette ajánlott egy ízvilágában passzoló másik öntetet.

Szeretek idejárni, mert nemcsak finom az étel, hanem tetszetős is, ahogy az alább látszik is. 

DSCF4497.JPG

Az ételeket hamar kihozták, szépek voltak és finomak. A kérést követően a számlára sem kellett sokat várni, így a Zöld Elefánt Étterem vevőkezelését kiválónak minősítem, hiszen mindenben az elvárásaimnak megfelelően történt.

komment

Címkék: vendég próbavásárlás Zöld Elefánt

A bejegyzés trackback címe:

https://clientcoach.blog.hu/api/trackback/id/tr746476977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.